Üdvözlet Magyarország első és legnagyobb Tribes oldalán. Ez az oldal a Supernatural című sorozatból alakult egy mellék sorozat. Világunk megegyezik a siker sorozatéval. Ám itt ebben a városban 5 családé a hatalom. Tarts velünk, regisztrálj, játssz, élvezd! És vigyázz soha nem tudhatod, ki búvik meg a sötétségben.
Oldal alapítása.: 2014.05.23
Ki van itt?
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég
Tárgy: Re: David Lassiter - I'm a shape shifter. Szomb. Május 24, 2014 3:21 pm
Elfogadva!
Először is szeretnélek üdvözölni a köreinkben! Remélem nagyon jól fogod érezni magad itt nálunk. Másodszor pedig azt hiszem minden hölgytársam nevében mondhatom azt, hogy nagyon örülünk annak, hogy ez a karakter ilyen hamar gazdára talált annak ellenére, hogy még nem sok minden derült ki a múltjából. Remekül megfogalmaztad az egész karakterlapodat. Engem lenyűgöztél. Ilyen kevés információból sikerült összehoznod egy fantasztikus lapot. Fogadd őszinte gratulációmat. Na, de nem jártatnám tovább a számat mindent teljes mértékben rendben találtam. Foglald le az arcodat és vesd bele magad a játékba. Jó szórakozást kívánok!
Tribes Frpg
I live in eternal darkness, my name is
David Lassiter
I'm a shape shifter, I can look like you.
↯ posts : 6
↯ join date : 2014. May. 24.
↯ age : 35
↯ residence : Chicago
↯ hobbies : You are the next
Tárgy: David Lassiter - I'm a shape shifter. Szomb. Május 24, 2014 3:07 pm
David Lassiter
24
Alakváltó
I'm on the highway to hell.
One and Only
David Lassiter
A B O U T
M E
David Lassiter, olyan vagyok, mint az itt a piros, hol a piros, a külsőmet tekintve persze, ugyanis mivel alakváltó vagyok, nagyon sokszor bújok mások arca mögé, hogy elrejtsem igazi valómat, néha pusztán szórakozásból, néha azonban szükségességből cselekszem így, hiszen egy - egy eset megkívánja ennek alkalmazását. Azonban a tapasztalatom az, hogy a lényeges személyek mindig tudják, hogy kit keressenek, így aki fel akar ismerni engem, annak nem kell sokáig nyomozgatnia, hogy eljusson hozzám, bár egyetlen személyleírásból nehéz volna kiindulni, hiszen ugyanolyan hétköznapi arcom van, mint bárki másnak. Átlagos férfiúi magassággal rendelkezem, ami egészen pontosan 185 centiméterben csapódik ki, mindehhez pedig jól kidolgozott testfelépítés jár együtt a rendszeres edzéseknek köszöntően, mert kimondottan jó erőnlétre van szükségem ahhoz, hogy ebben a városban túléljek. Sötét barna szemeimhez és borostás arcomhoz, szintén hasonló színű haj társul, öltözékem pedig nem tűnik ki a tömegből, az egyszerűség híve vagyok, a kevesebb néha több alapon. Sokáig gondolkoztam azon, hogy milyen emberré váltam volna akkor, hogyha azok a dolgok, melyeknek birtokában vagyok, sosem találnak meg engem és mindvégig csak titkok maradnak, bár azt bevallhatom, hogy ez nagyban formálta a jellememet, talán ettől is vártam ennyire erős személlyé. Ragaszkodom azokhoz a személyekhez, akiket szeretek, mégis ennek ellenére ma már nehezen tudom kimutatni az érzéseim, minden bizonnyal egy falat emelve magam köré ezzel, hogy ne érhessen több csalódás. De ne aggódjon senki nem vagyok én sem depressziós, sem lelkileg nyomorult, pusztán óvatos és körültekintő, meg kissé önfejű és hirtelen haragú. Azonban nem felejtettem el szeretni, mosolyogni, törődni, csak mostanság minden más köti le a figyelmem. Figyeltél? Itt a piros... hol a piros?
Az élet legnagyobb hazugsága: " megígérem. " Az élet legnagyobb hazudozója: David Lassiter. Szigorú tekintetem keményen követi, az emeleti szobámból megnyíló ablakon át az utcán erre tévedő egyszerű emberek tömegét és elmém egy eldugott pontjáról valami mély és erős hang üvölt, hogy menjek el innen most, hátrahagyva magam mögött mindent és soha ne térjek vissza, erre az átkozott helyre. Amióta csak az eszemet tudom, háborúban éltem, hiszen a családom nevelésének köszönhetően már igazán korán ráébredtem, hogy élet jóval többet mutat, mint amelyet legtöbben észrevesznek belőle, hiszen midőn az égboltot elhagyja a Nap és a festői vászonra a Hold kúszik fel, csillagudvarai alatt feléled a mélységes gonosz. Az itt élő emberek okkal lépnek gyötrelmek, kétségek valamint félelmeik közepette az utcára, hiszen sosem tudhatják mikor éri őket utol a vég, mikor jön el életük utolsó perce, mikor veri szívük az utolsó dobbanásait. Óvatosan fordítom oldalra a fejem és lassú léptekkel közelítem meg az éjjeli szekrényt, melynek tetején mindenféle értéktelen használati tárgy hever, egyetlen egyet leszámítva, egy régi, már meghomályosult fotót, melynek szereplői a sokszor emlegetett családunk, kik az évek során sokkal inkább váltak öldöklő idegenekké, mint szerető rokonokká. " Megígérem fiam, rendbe hozom a családunkat! " Elfutó hangfoszlányként halkulnak el apám szavai a fülemben, ahogy a kezeim közé veszem képet és az ujjaim végighúzom a mosolygós arcoktól kicsattant embereken, miközben emlékek sora rohamoz meg, lezárt szemem elé úgy vetülnek ki a sorozatos történések, akár egy levetített mozifilm. Talán valahol mindenki a családunk megmentésén fáradozott, mindenki arra törekedett, hogy egy jobb élet reményében esélyünk van folytatni, talán élet filozófiájuk a háborúban testesült meg, de csak mert nem volt más választásuk? Ó, David az istenért, már hogy ne lenne választásuk, mindenkinek van választása...mindenkinek. " Megígérem, hogy időben ott leszek. " Életem egyik legszebb mondata volt, amikor először hallottam meg azokról a kedves ajkakról ledörgölni és életem legpokolibb és legfájóbb emléke akkor, amikor azon a sötét és hűvös Chicago-i estén egyedül kellett hazasétálnom az állomásról. Mind a mai napig szeretném tudni, hogy mivel érdemeltem meg, hogy ilyen csúnyán átverjen engem az a nő, akit az életemnél is jobban szerettem, akiért képes lettem volna bárkivel szembe menni, anélkül hogy figyelembe venném ezen tetteim súlyosságát vagy azok következményeit. Magyarázatot minden bizonnyal már soha ebben az életben nem fogok kapni, hiszen Violet már régóta valaki máshoz tartozik, én pedig keserű mosollyal az arcomon kénytelen vagyok elfogadni, mert nem tehetek ellene valójában semmit sem. Boldog életre vágytam, normális és nyugodt körülmények között, de akárhányszor belegondolok ennek lehetőségébe, mint egy sötét árnyék ott kísért, hogy ezen város borzadalmainak, háborúinak és gyötrelmeinek bizony én is tagja vagyok, bármennyire is próbálok nem tudomást venni róla. - Megígérem. - fordulok meg hirtelen a testtengelyem körül a fotóval a kezemben, amikor nővérem pillantása csattan össze az enyémmel és egy elégedett mosoly költözik az arca vonásaiba, hiszen mindig is ezt akarta. Hogy visszatérjek, hogy a családunk mellé állva támogassam őket a háborúban, hiszen hatalomra akarja juttatni az alakváltókat. Régen elmúlt már az az idő mikor a békéért fáradoztak ebben a városban, magam pedig kevés vagyok ahhoz, hogy ellenkezzem minden ellen, hiszen épp most tettem ígéretet Margo-nak, hogy számíthat rám, amikor csak kell. Talán igaza van, talán szükség van uralkodókra, talán szükség van arra, hogy vér folyjon ahhoz, hogy végre rend legyen ebben a városban a felfordulás helyett. A nyugodt életem oda, Chicago pedig szerzett magának egy újabb ellenséget.