A
B
O
U
T

M
E

Szeretem az embereket. Mondjuk, kicsit máshogy értelmezve mint a köztudat szerint, de ezt senkinek nem kell tudnia.Volt idő mikor halott testekkel csillapítottam ezt a már büntedendően hatalmas étvágyamat, de meguntam. Meguntam, hogy nincs ellenkezés, se sikoltozás, semmi ellenállás. Áldozataim legfőképp fiatal lányok, mindig más alakban. Nem hazudtolom meg saját fajomat, szeretem kihasználni a vele járó képességeimet. Sokat járok bárokban. A legkönnyebben ezen helyeken tudom kielégíteni mindenféle vágyaimat. Ittas lányok.. hmm. Kóstoltad már az alkohol áztatta vért? Személyes kedvencem. Hogy lásd kedvességem, hogy még sem vagyok olyan rossz mint ahogy beállítottam magam, a lányokat akaratuk szerint előbb ágyba viszem és kielégítem vágyaikat. A számomra még izgalmasabb rész, pedig csak azután jön..
De ha nagyon éhes vagyok bármivel, illetve bárkivel megelégszem. Jöhetnek férfiak is.. kizárólagos alapon, őket többnek nem tekintem mint tápláléknak. Sok a választék.. olyan alakban jelenek meg, amihez épp kedvem van. Tulajdonképpen.. valós alakomat csak egy ember ismeri.. így utólag, én magam sem tudok rá magyarázatot adni hogy miért kíméltem meg életét. De nem bántam meg, sőt.
Nos, mindezek ellenére.. nem vagyok hülye. Soha nem kezdek ki a nálam erősebb lényekkel, nem szeretném saját síromat ásni magam alatt. Tulajdonképpen, kerülöm őket. Kerülöm őket, mert ugyan halál nyugodt személyiségnek tűnhetek, de egyébként gyorsan elvesztem fejemet. Szeretem kiélvezni azt, hogy erősebb vagyok a másik félnél.. szeretek megfélemlíteni másokat.
Hogy külsőre milyen vagyok? Ez attól függ épp melyik áldozatom bőrébe bújok. Ja, hogy te a valós énemre vagy kíváncsi? Megmutathatom. Barna haj, zöldeskék szem, izmos test.. ez lenne az elvárás nem de? De hé. Itt vagyok, könnyíts a dolgomon és nézz végig rajtam. Nincs előtted takargatnivalóm.

Ver a víz, izzadok. Melegem van, nem tudok aludni. Lassan kel fel a nap..elfordulok az ágyon, s hatalmas meglepetésemre végre valaki használatban veszi az ágy jobbik felét. Az adott partnereimet soha nem hoztam haza, annyit nem értek meg, sőt a reggelt nem élték meg. Erre most tessék.. egy gyönyörű szőke hosszú hajú szépség, aki történetesen ember.. az illata.. valami nagyon hívogató. Ő az oka annak, hogy most vergelődöm, hogy rosszul vagyok. Alig tudom vissza fogni magam.. soha nem ment, soha nem is akartam. Most még is megteszem. Nem akarom bántani a lányt, nem bánthatom mert akkor oda a titkom. A titkom, amiről nem tud. De egyik pillanatról a másikra nem fog ez menni nekem, nem tudok javulni, mondjuk, nem is akarok.. csak előtte tűnjek annak. Hogy mire jó ez a játék? Magam sem tudom egyelőre.. de élvezem, csak ezt a percét nem. Az éhség.. szerintem senki nem szereti éheztetni magát, főleg, ha olyan illat van. Lerúgom magamról a takarót, igyekszem kizárni minden gondolatomat és kirohanok a hálószobából egyenesen a fürdőbe. A vízcsap elé állok, majd rátámaszkodva tekintek a tükörből vissza magamra. - Még is mi a francot csinálok? Az étel tálalva van, én pedig.. Megrázom fejemet. Azt hiszem kezdek megzavarodni.. az agyam, amit jelen esetben az éhség irányít azt akarja, hogy egyek, hogy ne szenvedjek. De a szívem.. mást mond. A csapból csöpögő víz .. visszavisz a közelmúltba.
Este van, a lámpák fényei is épphogy csak ide szűrödnek. A parkban vagyunk, eltakarva az egyik bokor által. Az áldozatom maradványai előtt guggolok vérben ázott arcommal. Hallom, s érzem ahogy az ugyan még friss vér lassan csöpög le arcomról a füvet vérben áztatva. Zakóm ujjával letörlöm a vért, majd ugyan nem túl messziről, de magassarkú cipő kopogását hallom egyre jobban közelíteni. Visszaváltozom eredeti alakomban, majd a telefonom csörgésére ez a személy közeledni kezd a tett színhelye felé. - Valaki van ott? -Kérdezi kissé remegő hangon. Nem válaszolok.. remélve, hogy nem fog ide jönni. Eltűnhetnék, elfuthatnék.. de még sem teszem. Kinyomom a telefonom és igyekszem ijedtséget szimulálni, biztos ami biztos alapon. A lány nem sokkal mögöttem áll le, keresztbe téve kezét néz le rám. - Süket vagy? Hozzád beszéltem.. - Morogja le a fejem, pedig.. még csak nem is ismer. Ide jött annak tudatában hogy lehet olyanba keveredik, amibe nem kéne. Megfordulok, szemem könnyben ázik, majd felállva kezeimet hátam mögé helyezve takarom el véres ingemet. - Sajnálom.. én.. ez... olyan hirtelen történt minden. - Fogalmam sincs mit kéne mondanom. De, azt nem gondoltam volna hogy vagyok ennyire jó színész, és még a sírás is menni fog. A lány közelít felém, én pedig igyekszem kitakarni a mögöttem lévő maradványokat, bár tök feleslegesen. Elállok útjából, majd látom ahogy sokkolja a látvány, ahogy szinte ledermed. - Mi történt..? - Nyögi ki végül ő is nagy nehezen. Nos, igen. Nem hibáztatom, nem túl szép látvány az, amit  egy éhező ghoul hagy maga után. Tulajdonképpen meglepetésként ér hogy magába tudja tartani azt, amit általában kiadnak magukból ilyen látvány esetén az emberek. Vállához nyúlok gyengéden, majd magam felé fordítva próbálom elterelni figyelmét arról. - Menjünk. Haza kísérlek. Útközben mindent elmesélek. - Bólint fejével, majd elindulunk. Ahogy ígértem neki, elmesélem teljes részletességgel azt, hogy mi is történt ott, illetve hogy én mit láttam. Persze.. nem a teljes igazságot, csak egy icipicikét hazudok, ahogy nagy részben magamról is. A lány háza elé érünk. Útközben attól a dologtól eltekintve egész jól kijöttünk. Elkísérem, az ajtóig. - Hát akkor..aludj jól. - Félmosolyra erőltetem számat, zsebre teszem kezem, majd megfordulok. Mire indulnék el a lány szorosan mögém áll és két ujjával közre fog egy kisebb darabot zakómból. - Ne menj..-Elmosolyodom. Felé fordulok s bólintva fejemmel kezemet kitárom, jelezve hogy úriember módjára magam elé engedem, ha már nem hazai terepen vagyok. Be menjünk a házba, egyenesen a nappaliba. Rám parancsol hogy el ne mozduljak, mindjárt jön. Whiskyvel a kezében ér vissza. Leül mellém, poharamba majd sajátjába is tölt. Nos, valaki így, valaki úgy éli meg az ilyen pillanatokat. A lány felé emelve poharamat koccintunk, s a kicsöppenő whisky hoz vissza a jelenbe. Megengedem a vizet, lemosom arcom, s lehűtve magam indulok vissza a szobába. A nap sugarai szűrödnek be az ablakon. Megállok a hálószoba előtt az ajtóba, tartsuk a távolságot gondolván, s oldalra dőlve nézem az alvó lányt. - Hiányzol.. Lexi.. - Szólalok fel szomorúan. Őt nézve.. teljesen nővéremre emlékeztet a lány. Csak hogy.. nővéremet már nem láthatom viszont.. vele pedig próbálom begyógyítani ezt a még ennyi idő elteltével is tátongó lyukat szívemen. Ez az én gyerekes indokom.. ezért nem bántom, ezért hagytam életben, ezért szenvedek miatta. De nem maradhatok tovább, bármennyire is nézném tovább szívem szerint.. mennem kell. Nem bánthatom..Felöltözök, s szépen kisurranva a házból magára hagyom őt remélve, hogy még találkozunk. Mire felkel pedig már hűlt helyem sincs..

S
T
O
R
Y