Üdvözlet Magyarország első és legnagyobb Tribes oldalán. Ez az oldal a Supernatural című sorozatból alakult egy mellék sorozat. Világunk megegyezik a siker sorozatéval. Ám itt ebben a városban 5 családé a hatalom. Tarts velünk, regisztrálj, játssz, élvezd! És vigyázz soha nem tudhatod, ki búvik meg a sötétségben.
Oldal alapítása.: 2014.05.23
Ki van itt?
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég
Tárgy: Re: Adam Armstrong Szomb. Május 31, 2014 5:50 pm
Elfogadva!
Kedves idegen! Nagyon hiányoztál már és örülök, hogy fel bukkantál. Nagyon megbántottál engem azzal, hogy így elküldtél és igaz nem bírtam ezt a világot ezért is menekültem el szöktem el egy másik férfival, mi közben te szerettél engem. Remélem kapcsolatunk helyre állt. Nagyon tetszett az írásod minden részen nagyon kidolgozott volt és élvezetes volt olvasnom. Foglald le Liam bébit és gyere velem játszani :3
Tribes Frpg
I live in eternal darkness, my name is
Adam Armstrong
I'm a shape shifter, I can look like you.
↯ posts : 2
↯ join date : 2014. May. 27.
Tárgy: Adam Armstrong Szomb. Május 31, 2014 5:13 pm
Adam Armstrong
23
Alakváltó
Life goes on…
The outsider
Adam Armstrong
A B O U T
M E
Emberbarát,nehéz természetű, makacs, szeretetre éhes. Alapjába véve egy rettentően kedves ember vagyok, aki könnyen kijön bárkivel. Nyitott vagyok az új dolgokra, de mindezt csak bizonyos kereketeken belül. Sosem szabad elfelejtenem, hogy honnan jöttem, és hogy ki vagyok. Szeretem az életet a filozófikus oldalról szemlélni, s egy-egy kérdésen órákon át gondolkodni. Kivéve, ha a családomról van szó, mert értük ölök. Gyűlölöm, ha valaki elkönyvel minket minket egy ostoba dolog miatt. Főleg, ha egy rossz dolog után a családomat akarják büntetni. A nőkkel való kapcsolatomat nem tudom szavakba önteni, hisz... én úgy érzem, ők egy teljesen külön faj, így felesleges bármit is írnom, mert még a végén leharapják a fejem. Kinézetem teljesen átlagos. Nem öntözködök feltűnően. Van, mikor szeretem felhívni magamra a figyelmet, de azt sem az öltözködésemmel teszem. Igyekszem megvédeni a családomat mindentől, és mindenkitől. Talán a szemeim azok, melyek által kitűnök a tömegből. A lányok imádják tengerkék íriszeimet, amit sokszor a magam javára is fordítok. Imádom a bulikat, de közben szeretek néha elvonulni a világ szeme elöl. Ez vagyok én. Talán skizofrén, de ha nem is az, akkor minden bizonnyal az ellentétek embere. De az a legjobb ha jössz, s megismersz, csalódást nem fogok okozni. Vagy mégis? Derítsd ki.
1993. január. 13. -án születtem Chicagoban. De ez miért is fontos? Életem első 3-5 évére egyáltalán nem is emlékszem, így nem hazudok senkinek, nem írok semmit azokról az éveimről. Olyan 13-14 éves lehettem… ohh igen! Annyi voltam, megvan, innentől vagyok tisztában azzal, hogy mit csináltam. Na szóval, 13-14 éves lehettem, mikor édesanyám leültetett magával szemben. Láttam rajta, hogy valami nem stimmel, hogy valamit el akar mondani, de fogalmam sem volt, hogy mit szeretne. Tördelte az ujjait, s képtelen volt a szemembe nézni. Aztán apám is betoppant, mire rárivallt, hogy azonnal mondjon el nekem mindent, mert hamarosan meg fogom tapasztalni, de jobb, ha tudom miről van szó. Én csak pislogtam, meresztettem szemeimet, de vártam. Nem akartam semmit sem erőltetni, jobb, ha magától képes elmondani az ember. Pár perc elteltével vett egy mély levegőt, majd rám nézett. - Nem tapasztaltál valami furcsát magadon az elmúlt időkben? - kérdezte gyengéden, olyan édes, nyugtató hangon. Fogalmam sem volt, hogy mire célzott, így némán ingattam a fejemet. Aztán jött az esti mese, ami számomra tényleg olyan volt, mint egy mese. Más vagyok. Más mint a többi. Ekkor változott meg gyökeresen az életem, s éltem annak, hogy eltanuljam a kis titkokat szüleimtől. Nem óckodhattam tőlük, hisz, nekik köszönhettem az életemet. Pár év elteltével mindent megtudtam. A családomról, a többiekről, s azt is, hogy mit miért kell csinálnunk. Nehéz volt mindent betartani, de mivel kamasz koromban fogtak meg, így könnyebb volt az összeszokás a többiekkel. A legjobb a legrosszabban, hogy ott volt nekem Elizabeth. Kiskorom óta ismertük egymást, s az idő elteltével kiderült, hogy Ő is olyan, mint én. Nem féltem mellette önmagam lenni, ezért is töltöttünk egymással sok időt. Édesanyáink jó barátságot ápoltak, ezért volt, hogy napokon keresztül képesek voltunk elveszni a mi kis világunkban. Tisztán emlékszem arra a napra, mikor már férfi és nő voltunk. Mikor minden megváltozott, mikor Elizabeth mindent romba döntött, s elvesztettem a bizalmát. - Elmegyek! - üvöltötte nekem a szoba másik feléből. Ő nem is az az ember, akivel én felnőttem! Ennyire félreismertem volna? Először azt hittem, hogy viccel, de mikor láttam könnyeit, s a kétségbeesést a szemében, rájöttem, hogy nem viccel. Hogy tényleg elmegy, s én csak egy támasz voltam neki, aki segített neki abban, hogy felnőjön. Ekkora marha is csak én lehetek. - Tűnj el! SOHA TÖBBET NEM AKARLAK LÁTNI! Ha elmész, vissza ne tedd a lábad a városba. - üvöltöttem én is neki, majd elfordultam tőle. Kész, ennyi volt. Egy gyerekkori barátság ment tönkre azért, mert Ő képtelen volt erős maradni. Innentől kezdve változtam meg én is, s a mának éltem. Azóta se nyerte el senki sem a bizalmamat, s talán… már nem is fogja senki. De képtelen lennék újra beszélni vele… újra… találkozni vele.