A
B
O
U
T

M
E

Elbűvölő, kedves mosolyom sokakat megtéveszt, kelepcébe zár, vonz. Az alakom tökéletes, minden férfi álma. A hajam fényes, puha, az arcom szív alakú és feltűnően gyönyörű. A szemeim smaragdzölden csillognak az arcom közepén és szépen ívelt szemöldököm felett a tökéletes vonalú homlokom több száz éve ránctalanul mutatkozik. Mint Hófehérke piros almája. Kívülről makulátlan, fényes és gyönyörű, de aki jól megfigyeli az meglátja benne a hamis csillogást. Nem is tudom... Talán a mély sötét szememben, ami mindig ördögien és kárörvendően csillog, vagy a mosolyomban, ami felszínes boldogságot sugároz, de tisztán látszik rajta a gúnyosság, gonoszság és rosszindulatúság. Ez vagyok én. Idegen érzés számomra a könyörület, a kedvesség, a szeretet és a barátságosság, viszont annál inkább szeretem élvezni az életet. Az élvezet pedig elég más fogalom nekem, mint másoknak. Én mást szenvedésén mulatok, akkor érzem jól magam, ha romokat hagyok magam után, ha pusztíthatok, ha csak szomorú arcokat, vagy hideg, élettelen testeket látok magam mögött. Kedvenc elfoglaltságom mégis inkább a kapcsolatrombolás, a manipuláció pedig a szakterületem. Hogy bújt e bennem valaha egy kis kedvesség? Vajon már újszülött koromban is mások kárát akartam, esetleg anyatejjel szívtam magamba a gonoszságot? Kitudja...

Önző dög. Önző dög. Hmm... Ez a kifejezés biztosan sértő volna valaki számára, akit érdekel. Hát engem hidegen hagy, még akkor is, ha a saját unokatestvérem ordítja ezt az arcomba. Emberkoromban sem voltam oda érte túlságosan, valahogy túl jó volt hozzám. Visszafogott, nem hagyta, hogy éljem az életem, nem hagyta, hogy kísértsem a sorsom, hogy részt vegyek vad dolgokban, amikben egy igazi úri nőnek nem lenne szabad, de valamiért mégis mindig együtt lógtunk. Úgy éreztem követ, vagy talán a szüleim küldték rám, hogy vigyázzon rám és visszafogjon, hát nem jött össze. Vámpírrá is együtt váltunk, de csak én önként. Az ő átváltoztatása nem volt tervbe véve, de rosszkor volt rossz helyen. Az átváltoztató vámpír pedig szórakozni szeretett volna. Így hát a nyakamon maradt és én elkövettem már minden bosszúságot ellene, de most talán sikerült. Ágyba csábítottam a vőlegényét. A szintén vámpír Christofert. Számomra nem jelentett semmit, de az újdonsült vőlegény teljesen belém esett és kénytelen volt közölni a hírt Janettel, az unokatestvéremmel, aki hirtelen felindultságból, vagy szíve összes gyűlöletéből ordítozott ocsmány szavakat rám.
- Janett, jól áll ez a vadság. - vigyorogtam gonoszan az arcába. - Sosem állt jól neked az az erőltetett női illendőség... Talán ettől menekült Chris is. - vigyorogtam tovább és tudtam, hogy ezzel a közepébe találok.
Chris Janett vőlegénye, aki velem megcsalta őt. Hát érthető miért nem túl boldog most.
- Te kis... - sziszegte, majd vámpírgyorsasággal felém rohant, de ügyesen kitértem az útja elől.
- Ejnye, drága kuzin. És még lassú is vagy... - motyogtam színészies szomorúsággal, ám belül jót szórakoztam és szánakozva csóváltam a fejem. - Így már te is érted miért csalt meg, nem igaz?
Félredöntött fejjel figyeltem a reakcióját és szinte ittam szenvedő arcának minden rezdülését. Az ő kínjaiból táplálkoztam. Nem számított, hogy az unokatestvérem, az sem, hogy milyen jót szoktunk együtt lógni. Az csak mind pillanatnyi szórakozás, nincsen szükségem rá. Nem szorulok senki társaságára, hiszen egyet lépek és rögtön három férfi keresi a kegyeimet és különösebb szeretetre, szerelemre, barátságra nincs szükségem. Mire jó az?!
Egy újabb próbálkozás tőle, egy újabb bukás.
- Gyűlöllek te undorító ribanc! - üvöltötte bőgve, majd lerogyott a sarokba, mikor rájött, hogy semmi esélye ellenem. - Tűnj el az életemből. Soha többé ne lássalak.
- Örömmel. - mosolyodtam el, majd mit sem törődve a zokogó lánnyal hátat fordítottam neki és kisétáltam a házból.

S
T
O
R
Y