Üdvözlet Magyarország első és legnagyobb Tribes oldalán. Ez az oldal a Supernatural című sorozatból alakult egy mellék sorozat. Világunk megegyezik a siker sorozatéval. Ám itt ebben a városban 5 családé a hatalom. Tarts velünk, regisztrálj, játssz, élvezd! És vigyázz soha nem tudhatod, ki búvik meg a sötétségben.
Oldal alapítása.: 2014.05.23
Ki van itt?
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég
Tárgy: Re: Jefferson park Kedd Jún. 03, 2014 4:31 pm
Chloe & Carice
Chicagoban születtem és itt is nevelkedtem. Egész életemet itt éltem le, tehát a város minden egyes sarkát és minden lakosát ismerem. Ha a nevüket nem is tudom, de az arcukat már láttam és legtöbbször azt is be tudom azonosítani, hogy hol. Most azonban borzasztóan bosszant, hogy a nő noha nagyon ismerős számomra, mégsem jut eszembe, hol láttam, találkoztam vele. Közvetlen ember vagyok és a rejtélyeket sem szeretem, így kihívásnak tekintem az ilyen helyzeteket. Meg kell tudnom ki ő. Minden bizonnyal chicagoi lakos, hisz honnan máshonnan ismerném? Az utóbbi időben átutaztam pár országon, de nem ismerkedtem és sosem voltunk sehol sem huzamosabb ideig. Cleo mindig azonnal tovább akart menni, amikor az adott helyszínen egyik helymeghatározós bűbájomat sem sikerült jól összehozni a nővére megtalálása érdekében. - Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd helyet foglaltam mellette. Bár a tea kicsit javított a helyzetemen, még mindig eléggé fáztam, viszont tisztában voltam vele, hogy Cole előbb talál meg a parkban, mint egy meleg bárban ücsörögve. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen csak visszasétálok a házamba és ott várom meg párom, de ez sem tűnt jó ötletnek. Akkor mégis honnan tudnám meg, hogy miért olyan ismerős ez az idegen nő? - A tea felmelegít. - magyaráztam. - Régebben mindig itt üldögéltem, ha esett, ha fújt és mikor fáztam, csak elmentem az egy sarokkal odébb lévő büfékocsihoz, ahol egy kedves helyi a világ legfinomabb fekete teáját adja. Ajánlom figyelmedbe, amennyiben úgy fázol, mint én. - mosolyogtam rá. Felvillanyozott, hogy bár nem tudja, hogy kiről beszéltem, azért érdeklődik a problémám iránt. - Őt is. - vigyorodtam el saját furcsa válaszomon. - Ez igazából eléggé összetett és komolyan belegondolva őrültségnek is hangzik. - nevettem fel. - Három testvért keresek. Először az egyikőjük tűnt el, de őt már régóta keressük. Hihetetlen, de a nagy kutatásban elveszítettük a hugicát, most pedig a páromon volt a sor. Úgy látszik ez a génjeikben van. - csóváltam a fejem rosszallóan, mosolyogva. Ez azért így hangosan kimondva túlságosan lehangoló. Én veszítem el őket könnyen vagy ők tűnnek el hamar? - Ezek a Holcey testvérek! - emeltem égnek szemeim, majd kortyoltam egyet a meleg teából. Zavaromban az ajkamat kezdtem el rágcsálni. Talán kissé túl sokat járt már a szám. Valószínű, hogy nem kíváncsi minden bajomra egy idegen nő. - Ne haragudj, biztosan nem izgatnak az ügyefogyott bajaim. - sütöttem le a szemem. - És te, hogy-hogy a parkot választottad vasárnap délutáni programnak? - mosolyogtam rá. - Apropó, ha már így megindult a nyelvem... - fordultam felé és egyik kezem nyújtottam felé. - A nevem Carice Hewett.
Tárgy: Re: Jefferson park Hétf. Jún. 02, 2014 6:53 pm
carice & chloe
Azt sem tudom, hogy mit keresek itt. Nem szokásom csendben ücsörögni, a gondolataimba burkolózva, most mégis megteszem, a Jefferson park egy padján helyet foglalva. Még mindig nem hevertem ki a pár nappal ezelőtti eseményeket, habár Oliver állapota javulásnak indult, így már nem kell annyira aggódnom miatta (nem mintha nem tenném), de az, hogy még mindig nincs sejtelmem a támadók kilétéről, na, az még inkább aggaszt. A sérülésem már rendben van, Oliver sincs már életveszélyben, így pedig már nem kell a lakás mélyén, magamban aggódnom, és emésztenem magam, hanem segíthetek Natenek abban, hogy rábukkanjunk a vadászra, és a társára, bár ez nem megy annyira gyorsan, mint azt előre gondoltam. Érdekes, mert amióta ezzel a dologgal foglalkozom, addig szinte egyetlen egy pillanatra sem jutott eszembe a családom. De most, hogy kezd minden rendbe jönni, így elég időm jut már minden másra is. Nem rágódtam sokat azon, hogy meglátogattam a családomat, hiszen alig kellett a társaságukban pár órát töltenem, nem kezdett el hevesen dobogni a szívem, zúgni a fejem, mint azt kellett volna, ha az ember egyszer végre találkozik a rég nem látott rokonaival. Mondjuk, ebben az is közrejátszott, hogy a szüleim voltak olyan kedvesek, és kiskoromban kitettek engem az utcára, szóval lepasszoltak. Nem értem ezt sem, hiszen (mint azt láthattam) a testvéreim még mindig velük élnek, őket senki sem tette ki otthonról, és én egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért pont velem történt ez meg, miért pont én voltam az a gyermekük, akivel ezt megtették? De akármennyit gondolkodok ezen, nem jövök rá semmire sem, sőt, egyre inkább belekavarodok a gondolataimba. Most is ez történik meg velem. Megint. Apró mosolyt csalva az arcomra rázom meg a fejemet, hogy tova szálljanak a gondolataim. Mostanában folyamatosan azokba burkolózok, nem mintha sokat segítenék a helyzetemben. Most is alig veszem észre a felém tartó nőt, csak akkor, mikorra már elém ér, és kedvesen rám mosolyog. Komolyan, nem hiányzik senkinek sem a társasága, de, amint az előttem állóra tekintek, mintha egy gyermekkori emlék elevenedne meg előttem. Természetesen, homályosan. De mindezt a fantáziámra fogom, hiszen sok minden nem egészen tiszta az életem azon szakaszából. - Szervusz! Neked is! - nézek fel rá. Aprót biccentek a kérdésére, majd érdeklődve hallgatom a szavait, miután kigondolkozta magát. A mondandója végén bocsánatkérően fogva rázom meg a fejemet. - Ne haragudj, de nem igazán figyelem az erre járó embereket. - felelem, majd a nyomaték kedvéért körbenézek magam körül. Alig pár ember lézeng a környéken, ők is nyakig felöltözve a kellően hideg időjárás miatt. Aztán a tekintetemet ismételten a nőre vezetem. - Nagyon el vagyok veszve a gondolataimban. - teszek egy magyarázatot az előbb elmondottak mellé, majd észbe kapva felkapom magam mellől a táskámat, hogy helyet biztosítsak a nőnek. - Ha szeretnél, foglalj helyet. Habár ilyen hidegben én sem szívesen üldögélnék itt, és lám, mégis megteszem. - mondom neki, majd, amint helyet foglal mellettem pár percig hallgatok, és csak utána, hogy ne legyen nagy a csend, kérdezek tőle. Ha már pont az én nem túl kegyes társaságomba került, akkor csak ne kukán üljünk egymás mellett. Lásson tőlem egy kis érdeklődést is. Mást nem igen tudok neki nyújtani. - A párodat keresed?
I live in eternal darkness, my name is
Carice Hewett
I'm a witch, I know powerful spells.
↯ posts : 9
↯ join date : 2014. May. 29.
↯ age : 35
↯ residence : ► chicago
↯ hobbies : ► do magic
Tárgy: Re: Jefferson park Szomb. Május 31, 2014 5:15 pm
Chloe & Carice
Tulajdonképpen azt sem tudtam, kit keresek. Először is Cleo után kutattam Chicago utcáin Cole-al az oldalamon, majd miután szerelmem valahogy elkeveredett mellőlem, őt kerestem. Közben azonban a harmadik testvér holléte is kimondottan érdekelt, hisz mégiscsak az ő távolléte indítványozta ezt az őrült huzavonát. Soha nem tudtam, Cleo-t mi készteti arra, hogy ilyen gyilkos szándékkal keresse saját vérét, de szülei halála és iránta érzett szeretetem miatt nem tudom elítélni. Úgy érzem, nem értem őt, hisz való igaz, az én szüleim is egy rokonom által haltak meg, de engem sosem vinne rá a lélek, hogy saját kezemmel végezzek nagyapával. Akármennyire is utálom. A Jefferson Park rendezetten álló tölgyfa fái színesbe öltöztek az ősz beköszöntével és a még fennmaradt leveleket alig láthatóan megremegtetett a hűvös szél. Fagyos levegő futott végig a gerincemen és még szorosabban fogtam magamon a szürke, kötött kardigánom és azt kívántam, bárcsak felvettem volna valami melegebbet. A mobilom nyomkodtam abban reménykedve, hogy kikapcsolt állapota ellenére, sikerül pár percre visszakönyörögnöm az életbe, hogy megkérdezhessem Colet, merre jár. Mindhiába, a telefon továbbra is makacs feketeségbe burkolózott. Türelmetlenül dugtam bele farmerzsebembe. Behúztam a nyakam és az ujjaimat lehelve próbáltam melegíteni magam, de mindhiába. A hideg olyan könnyedséggel úszott be vékony felsőm alá, mint a jéghideg víz és mentem kirázott a hideg. Egyetlen hitem a sarkon álló büfékocsiba vetettem. Reménykedtem benne, hogy Jonh, a helyi árus most is, mint minden vasárnap délután is ott áll a park északi felében, tőlem egy sarokra. Nem kellett csalódnom. Kedvesen üdvözöltem, mire megjegyezte, hogy milyen rég látott és didergő alakom láttán nyomban a kezembe nyomott egy forró, citromos teát. Amint az első korty végigfolyt a nyelőcsövemen, egyből elfogott egy melegebb érzés. Mind a tíz ujjam a pohár oldalához nyomtam, hogy némiképp felmelegítsem azokat is. Néhány ember lézengett csak a parkban, bár nem is csodáltam. Csak mi vagyunk képesek rá, hogy egy ilyen borongós vasárnapon is elveszett láncszemünket kutassuk. Végül megelégeltem a tehetetlenséget és, hogy egyik járókelő arcában sem ismertem fel Cole-t vagy Cleo-t, így úgy döntöttem a legközelebbi emberhez fordulok segítségül. Tőlem balra, az egyik padon, egy gyönyörű, csokoládébarna hajú nő ült és kifürkészhetetlen pillantását egyetlen pontra vetette. - Ne haragudj. Szia, szép napot! - szólítottam meg mosolyogva. - Kérhetek egy kis segítséget? Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik hozzátartozómnak a pontos leírását adjam meg. Cleo után érdeklődjek, esetleg próbáljam megoldani a bajt a gyökerénél és Chloe után kutassak vagy Cole-t találjam meg. A szívem döntött, nem az eszem, hisz az minden bizonnyal Chloe-t kereste volna. Azonban nem őt akartam elsősorban megtalálni, pláne úgy, hogy amúgy sem tudom hogy néz ki. Hogyan adhatnék így róla pontos leírást? - Egy magas, szőke hajú fiatalembert keresek. Barna bőrkabát és fekete farmer van rajta. - magyarázom kedvesen. - A szeme pontosan olyan csokoládébarna, mint a tiéd és aranyos gödröcskék vannak a szája szélén, amikor mosolyog. - nevettem fel és elvigyorodtam a gondolatra. Valószínűleg nem fog tudni segíteni ilyen csapnivaló személyleírás után, de legalább megpróbáltam.