A
B
O
U
T

M
E

Nehéz feladatnak nézek elébe. Sose szerettem magamról, a tulajdonságaimról beszélni, de megpróbálhatom.
Szerény személyen nem különleges, nem vagyok nagyszájú, központi ember, hanem a háttérben ügyködők táborát erősítem. Szeretek elvegyülni az emberek között, sosem voltam egy társaság fő embere, de ez nem baj. Ettől eltekintve szeretek kikapcsolódni, és sokat nevetni- szórakozni.
Idegen környezetben mindig feszengek majd idővel, szépen és lassan felengedek. Mindenkivel igyekszek beszélgetni és jó kapcsolatot kialakítani. Megbízható, könnyen kiismerhető és kiszámítható vagyok, tehát ha nem találsz meg a szobámba, akkor biztos kint vagyok a természetben.
Kedves, jószívű és ehhez hasonló pozitív tulajdonságok nekem is kijutottak, ráadásként rendesen használom is őket. Segítek a körülöttem lévő embereknek, érdeklődöm, stb. Vannak rossz tulajdonságaim is, de kinek nincs, nem igaz?
Szőke, egyenes hajzuhatagom keresztezi arcomat. Testalkatom kifejezetten arányos, nem túl nagyok az idomaim, de nem is mondhatom magam deszkának.
165 centi magas vagyok, nem az a nagyon magas, de nem is vagyok pöttöm termetű. Karcsú vagyok, de nem az anorexiás féle, eszem rendesen csak olyan jó a porhüvelyem emésztőkészüléke, hogy nem ragadnak a kilók, ráadáskép sportol is.
Ruházatom az egyszerű és nagyszerű stílust követi, nem szeretem mutogatni magamat, de ha kell, megteszem. A hétköznapi viseletem egy farmerből  felsőből és egy cipőből áll. Ugyanakkor képes vagyok szoknyát is felvenni, vagy elegánsabban, effektív nőiesebben öltözni.
A kiegészítők terén nem igazán vagyok otthon, nem szoktam egy vedernyit magamra pakolni. A nagymamájától kapott medál az a kiegészítő, ami állandóan megtalálható a kölcsön vet testen.
Szeretem a Converse féle tornacipőket, a különböző színű csőnadrágokat és a színes, feliratos felsőket. Télen előnyben részesítem a térdig érő csizmákat, amik belől bundásak, valamint a sapka-sál-kesztyű kollekció sem hiányozhat a táskámból.
Érdekesnek találom a mai divatot, tetszik nagyon és próbálom rendesen végezni a lányos munkát, hogy megmaradjon a látszat. Nem lenne jó, ha rájönnének az emberek.

Mindig is emberek között akartam élni, tudni milyen az ő napjuk, mit csinálnak, hogyan reagálnak különböző dolgokra. Részese akartam lenni az egész életüknek és nem csak őrangyalként, aki fentről figyeli őket majd mikor bajba kerülnek fogom magam és segítek. Ennél sokkal, de sokkal többre vágytam és úgy vélem remekül tettem azt, mikor kibéreltem az éveim során különböző testeket, hogy remek kapcsolatot alakítsak ki azzal a személlyel, akit védenem kell.
De ez csak átmeneti megoldás volt, mert minden kedves barát, aki idővel a szívemhez nőtt megöregedett és egy jobb világba került. Legalábbis ez volt a leg ideálisabb eset, voltak alkalmak mikor korai halált haltak, olyankor csak magamat hibáztattam. Mélyen érintett a veszteség és szándékommá volt az, hogy addig segítsek rajtuk míg el nem érik azt a bizonyos kort, tudjanak nyugodtan, kiteljesedett életet hátrahagyva maguk után meghalni. Ezt szerettem volna elérni és még mindig ez az életcélom. De akadnak bonyodalmak, melyeket még az angyalok sem tudnak elkerülni.
Már régóta keringtem céltalanul a világba, úgymond szerencsétlen emberek után kutatva akikre ráfér a segítség mikor meghallottam…
Életem egyik legjobb és egyben legszörnyűbb éjszakája volt az mikor a fiatal férfit vitték a mentősök a kórházba egy autóbaleset miatt. Számtalan ilyen eset történik, de ez valahogy más volt. A fiú végig haldoklott a mentőautóban, majd a folyósón és a műtőágyon is leállt a szíve, de még nem jött el az ideje. Nem engedhettem neki azt, hogy betekintést nyerjen Isten országába. Még vár rá száz csoda és kacagás, muszáj még élnie.
Ekkor döntöttem el azt, hogy a következendőkben én leszek az őrangyala, vigyázom minden lépését, álmát és segítem a jövőben. Megjelentem neki a fehér fénynél, annál a fénynél mely emberek millióiban kelt félelmet ugyanakkor megnyugvást és reményt.
- Maradj még, éld az életed. – intettem fejemmel, nem kell neki még megismerkednie a rejtett dolgokkal.
Ülni az ágya melletti sarokban, figyelni azt, ahogyan lélegzik és egyre jobban érzi magát boldogsággal töltött el. Ugyanakkor valami mást is éreztem, valami sokkal erősebbet, mint a féltés vagy az aggodalom. A szívemhez nőt a kis beteg, akit mint kiderült Lexnek hívnak.
Számtalan okot feltudtam sorolni, hogy miért ne mutatkozzak előtte a szőke lány testében, miért ne legyek a barátja, miért ne ismerkedjek meg vele. De ugyanakkor volt egyetlen egy okom arra, hogy mindezt felrúgjam és közeledjek felé: többet éreztem iránta, mint puszta felebaráti szeretet.
Mikor rám nézett az utca másik oldaláról furcsa érzések lettek úrrá rajtam, pillangók ezrei repkedtek össze-vissza. Visszamosolyogtam és ez volt életem egyik legjobb dolga. De futnom kellett, nem szabadott szóba állnom vele… most még nem lehet. Majd később,  ha több bátorságom lesz…

S
T
O
R
Y