Üdvözlet Magyarország első és legnagyobb Tribes oldalán. Ez az oldal a Supernatural című sorozatból alakult egy mellék sorozat. Világunk megegyezik a siker sorozatéval. Ám itt ebben a városban 5 családé a hatalom. Tarts velünk, regisztrálj, játssz, élvezd! És vigyázz soha nem tudhatod, ki búvik meg a sötétségben.
Oldal alapítása.: 2014.05.23
Ki van itt?
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég
Tárgy: Re: Carice Hewett Pént. Május 30, 2014 3:10 pm
Elfogadva!
Üdvözöllek köreinkben Carice. Nagyon szép neved van. A play by tökéletes választás volt ehhez a karakterhez. Rachel annyira gyönyörű. Na, de térjünk rá a lapodra. A jellemzésed szépen megfogalmazott és kerek volt. Egy szó, mint száz.. Imádtam! A történeted pedig.. Oda voltam minden egyes soráért. Ahogyan szépen felvezetted a dolgod, de a vége.. Na az volt az, amin egy picit leesett az állam. Oh wow. Fantasztikus vagy. Le a kalappal előtted. Alig várom már, hogy a játéktéren is olvashassalak, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mégis hogyan fog alakulni a sorsod. Na, de nem jártatom tovább a számat.. Foglald le a tökéletes arcodat, majd vesd bele magad az izgalmakba. Jó szórakozást kívánok!
Tribes Frpg
I live in eternal darkness, my name is
Carice Hewett
I'm a witch, I know powerful spells.
↯ posts : 9
↯ join date : 2014. May. 29.
↯ age : 35
↯ residence : ► chicago
↯ hobbies : ► do magic
Tárgy: Carice Hewett Csüt. Május 29, 2014 1:28 pm
Carice Hewett
25
Boszorkány
Vannak emberek... emberek, akiknek az univerzum különleges sorsot szánt. Különleges örömöket vagy különleges gyötrelmeket. Isten a megmondhatója, mindannyian vonzódunk a szép és tönkrement dolgokhoz. Én is így voltam vele, de egyeseket nem lehet helyrehozni. Vagy ha mégis, csak olyan mértékű szeretettel és önfeláldozással, hogy abba a másik fél rokkan bele.
Szentimentalista Ökoboszi
Carice Hewett
A B O U T
M E
Hewett? Oh, avagy Carice?! Isten tudja, hogy csinálja, de őt valahogy mindenki ismeri. Törzsgyökeres chicagoi lakos, aki tényleg elmondhatja magáról, hogy nem csak az anyja, meg a nagyanyja, de már annak a nagyija is abban a kertvárosi házban lakott, amelybe most ő tengeti életét húgával. Nem kotnyeleskedése és pletykás természete miatt ismeri őt az egész város, hanem óriási szíve, széles mosolya és pozitív kisugárzása miatt. Közvetlen személyiség, akinek mindig mindenkihez van valami kedves szava. Nem beszél sokat, de ha mégis akkor általában igen értelmes, olykor erősen filozófiába nyúló tények, következtetések, gondolatok is elhagyják a száját. Értékrendje olyan sziklaszilárd, hogy Isten sem erőszakolhatja rá a zöld körömlakkot és a szíve szülte eszméi alapján tájékozódik az életben. Ha valaki segítségre szorul, akkor az megkapja, azt a segítséget, amit ő jelen pillanatban képes nyújtani. Okos, művelt, egyetemista nő, akit nagyon nehezen lehet kihozni a sodrából. Ha valakinek mégis sikerül, akkor az vagy Carice szeretteit támadta meg vagy ellopott egy pár cipőt a szekrényéből. Bizony, ettől a tetőtől talpig nyugalommal és végtelen türelemmel ellátott nőszemélynek is megvannak a maga rosszabb jellemvonásai. Szörnyen irigy. Szó sincs róla, hogy más életét irigyeli és ezért mindenféle elégtételt csűr-csavar a fejében az illető iránt. Csak azt az egyet nem szereti, ha valaki az öltözködős szekrényében turkál. Tőle visszhangzik a ház, ha rájön, hogy hugicája az ajkaira kente kedvenc vérvörös rúzsát vagy kölcsönvette az egyik, tarka selyemsálját. Érzelmei vezérelik, ami rengetegszer csalta csapdába, de képtelen a hibájából tanulni és az eszére hallgatni. Úgy véli, a szíve mindig tudja, mit kell tenni, hisz az varázsolta azzá, aki most ő és hiába zavarta kétes utakra, mégis mindig kivezette az ösvényére. Kedves és megértő barát lehet bárki számára, hisz nem pletykás, így bármit el lehet neki mondani. Azonban ritkán enged másokat nagyon közel magához. Sok barátja van, de a legjobbakból csak kettő. Csilingelő nevetése felvillanyozza az embereket s a legtöbbeket is mosolygásra késztet. Kinek ne tűnne fel egy ilyen arany barnán világító, lágy hullámokba omló, hosszú és dús hajkorona?! Ha pedig hozzá társul a két folyékony, csokoládé barna szem, melyekben állandóan heves érzelmek kavarognak, akkor már mindenki tudja kiről van szó, nem igaz? Segítsek még? Ajkai vérvörösen, olykor a cseresznye rózsaszín sötétebb árnyalatában csillognak hófehér, porcelánhatású, szeplőtelen arca közepén és mindannyiszor széles mosoly vagy harminckét fogvillantós nevetés jellemzi. Így már mindenki tudja, de ha fülünket is bekapcsoljuk az érzékelésbe, rögtön meghalljuk a csengettyűk csilingelését, angyali nevetését. Az arcod megrándul, halovány mosoly ül ki rá, ő rád néz és vigyora felett pisze orrát aranyosan felhúzza nevetés közben, miközben szemei vidáman, fényt juttatva beléd szegeződnek rád. Ugye érzed? Minden bizonnyal rájöttél, hogy Carice Hewettről van szó, de a biztonság kedvéért hadd mondjam el, hogy örökösen és szinte már mániákusan hordja azt a kis ezüst gyűrűt, melynek közepén picinyke, feketén csillogó kő emlékezteti ovális formájában a kis kalandjára. Kaland volt? Ugyan! Egy fellobbanó, érthetetlen szerelem, ami még azelőtt bevégezte, mielőtt elkezdődhetett volna. Szerencsére. Ez az aprócska tárgy volna, ami miatt most egy kis szomorúság és keserűség költözik azokba a vidám szemekbe? Vajon ennek a tárgynak az emléke űzte el azt az örökösen sugárzómosolyt?
Azt mondják, ha mással jót teszel, akkor a sors majd egyszer biztosan meghálálja neked. Sokan ezt megcáfolják mondván; Bárki baján segíthetek, én akkor kétszer ugyanakkora problémát kapok a nyakamba. De honnan tudják, hogy ez nem a hála része? Hogy nem-e történt volna még sokkal rosszabb, ha a sors nem lett volna kegyes? Hogy nem-e okkal történt a borzalom? Hogy nem-e akartak megtanítani valamire az égiek? Nincs bizonyítékunk rá, hogy ártani akartak volna nekünk. Nincs elképzelésünk sem, hogy miért varrták ránk a bajt. Megmondani úgy sem fogják, hisz a sors néma, ugyanakkor a lelkünk jóval beszédesebb. Ha tényleg nem tudjuk, hogy miért csapott le ránk az ég, akkor még mindig magunkba tudunk nézni. Visszapörgethetjük a múltat, minden egyes alkalmat végignézhetünk, amikor tudtunk volna segíteni, de nem tettük. Carice Hewett vagyok és én hiszek a sorsszerűségben. Hiszek benne, hogy ha tettem is valamit, amit nem kellett volna, egy jószívű cselekedettel ki tudom egyenlíteni a számlát. Ráadásul a sorsnak nem kell borravalót fizetni. Megelégszik a bűnbánattal és egy apró jó cselekedettel. A sorsunk nem is olyan szőrös szívű, mint sokan gondolják. Néha kegyetlen, ez igaz. Hihetetlen szarkavaró és szemét dög is tud lenni, ha unatkozik, de túlságosan szeret minket, ahhoz, hogy mindent felrobbantson körülöttünk. Könnyen lehet, hogy egy csóró, szegény ember az aluljáróban elveszítette a házát és óriási adósságokkal küzd, de a kutyája vele maradt és megvan a tehetsége a furulyázáshoz, amivel megkeresheti a napi táplálékra valót. Mindig van minek örülnie. Gyermekkoromban egy csapat démon megölte a szüleimet, de a nagyapám, a húgom és én túléltük a támadást. Ezután nem sokkal kiderült, hogy a papám rendezte meg az egészet, azért, hogy a szüleim lelkéért cserébe nagyapám is kaphasson hatalmat a démonoktól. Azt hittem nem bírom ki. A varázslatban akkor még gyakorlatlan nagyapámat könnyen el tudtam üldözni Chicago területéről, de az árulás olyan fájdalmasat ütött, hogy legszívesebben feladtam volna. Aztán rájöttem, hogy a tizenkilenc éves húgomnak szüksége van rám. És ez így volt fordítva is. Ezért hát legalább mi ott voltunk egymásnak. Nem mentegetem a sorsot, az életet sem, hisz velem is alaposan kitolt. Egy utolsó szemétláda mind a kettő, de mindig hagynak valamit, amibe még kapaszkodhatunk. Soha nem vágják el az összes kötelet, de ha mégis, akkor megcsomóznak egy újat. Nem szerepel a fő célkitűzéseik között a földi élőlények kínzása – bár legálisan űzhetik ezt a tevékenységet. Csupán meg akarnak tanítani valamire. Kitartásra, kedvességre, jobb magaviseletre vagy önzetlenségre akarnak tanítani minket. Mégis miért haragudnánk hát rájuk, életünk vezetőire? A sok csapástól lettem én is olyan leleményes, hogy végül a következőt ki tudjam védeni, vagy legalábbis hamar ki tudtam mászni belőle. Először is, hogy miért keveredtem ebbe bele? Fogalmam sincs. Egy véletlen műve az egész. Talán túl boldog voltam, gondtalan, sőt ha jól emlékszem fél lábbal már a rózsaszín felhőmön csücsültem és a sors így akart visszahúzni a Földre. Akkor már vagy húsz éve ismertem Cole-t, a mostani jegyesem. Ismertem őt és a bájos testvéreit, mióta csak az eszemet tudom és szörnyen megrázott, amikor szegény Chloe-t elvitték nevelőszülőkhöz. Végül együtt cseperedtem fel Cole-al, az ő testvérével és az én húgommal együtt, legjobb barátokká váltunk és sokszor már néhány napot sem bírtunk ki egymás nélkül. Nem sokkal a tizennyolcadik születésnapom előtt jöttem rá, hogy milyen visszavonhatatlanul az életem része lett és milyen szenvedéllyel, feltétel nélkül vagyok szerelmes belé már jó pár éve. Ezután jött a tündérmese csöpögős része, mely minden részlete olyan, mint a szokásos. Egy Disney mesétől csak annyiban különbözik, hogy a herceg egy alakváltó, a hercegnő pedig egy boszorkány. Hogy zavart-e valaha? Soha, egyetlen pillanatig sem. Legelőször akkor kívántam, bárcsak mindketten egyszerű emberek lennénk, amikor Cole-t megölt az a mágus. Szavakkal leírhatatlan az, amit akkor éreztem. Nem találtam ép kötelem. Úgy éreztem, minden kapaszkodómat Cole jelentette és most, hogy ő már nincs, egy kötél sem tart itt, az életemben. A szerelmem holttestét látva, nem is érdekelt, hogy otthon vár az árva húgom vagy, hogy a következő hónapban lesz a legjobb barátnőm születésnapja, akinek még oda kell adnom a tegnap vásárolt ajándékot. Nem. Abban a pillanatban meghalni lett volna a legjobb érzés. Könnyektől fojtogatva hevertem Cole teste mellett pár percet, míg szerencsémre vagy szerencsétlenségemre megjelent egy erős démon, aki felajánlotta a segítségét. Elég furcsa, mi? Egy démon, aki felajánlja a segítségét. Nem kell félreérteni. A sors alaposan összecsomózta azokat a köteleket. A démonnak, mint mindegyiknek volt valami hátsószándéka. Egy tiszta lélek kellett neki. Mivel úgy gondoltam kérését, akkor sem tudnám teljesíteni, ha belepusztulnék, újra Cole mellkasára hajtottam. Mély lélegzetet vettem, tüdőm megtelt bőrének finom napfényillatával és belezokogtam fekete ingébe. Nincs olyan személy egyik faj közül sem, akinek tökéletesen tiszta volna a lelke. A démon türelmetlen szemforgatással, de továbbra is mézes-mázos hangon beszélt hozzám. - Megelégszem a te lelkeddel is, ifjú lány. – vigyorgott finoman. – Noha nem kristálytiszta a te lelked sem, a tiéd legalább nem mocskolja be az önzés és a csalás mérge. Így futottam önként és dalolva egy démon markába. Az ujjamra húzott egy fekete kővel díszített gyűrűt, ami jelképes bizonyíték arra, hogy kerek öt év múlva el fog jönni a lelkemért. Abban a pillanatban, hogy a démon eltűnt, megéreztem Cole szívének vad dübörgését a kezem alatt. Így volt ez életem legboldogabb és legkeservesebb pillanata egyszerre.