Üdvözlet Magyarország első és legnagyobb Tribes oldalán. Ez az oldal a Supernatural című sorozatból alakult egy mellék sorozat. Világunk megegyezik a siker sorozatéval. Ám itt ebben a városban 5 családé a hatalom. Tarts velünk, regisztrálj, játssz, élvezd! És vigyázz soha nem tudhatod, ki búvik meg a sötétségben.
Oldal alapítása.: 2014.05.23
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Szia szépségem! Egy énekes palánta jaj, de jó! Szépségem a lapod tetszett. Szépen megfogalmaztad, de szeretném, ha a játék téren több is kiderülne rólatok majd, mert lapotok hasonló volt. Érdekes egy ember bele szeret egy ghoulba és az viszont szereti furcsa, de cuki, mint az eleven testekben. Kíváncsian várom a folytatást! Elfogadva nyomás szed a csini lábaid a foglalóba!
Ha épp olyan erősen gondolsz rám, mint én rád, akkor biztos, hogy egymásra találunk!
Disappointed
Cassandra Leinster
A B O U T
M E
Áraszd magad körül a szeretetet! A szeretet melegét. Akkor is, ha nem jár arra senki. Legalább te melegben vagy, ebben a jéghideg, közönyös világban. Akkor is, ha ez a meleg csak belőled sugárzik. Talán odajönnek köréd.
Hogy ki volnék én? Csak egy egyszerű lány, nem mindennapi álmokkal és célokkal, aki körül néha nagy a felhajtás, és szereti ha nem áll meg körülötte a levegő. De ezzel talán nem is mondtam újat, hisz ez manapság átlagosnak mondható. Valahol mélyen mindig is vágytam arra, hogy valaki meglássa bennem azt, hogy még sem vagyok olyan átlagos és beszürkült mint a többi ember, arra, hogy engem is elismerjenek, és valamivel végre kitűnhessek a többiek közül. Bár igyekszem tenni érte, de a nagy felfedezés eddig még várat magára, amin őszintén szólva nem is csodálkozok. De nem is szeretném egy kalap alá venni magamat másokkal, hiszen én a saját mértékeim szerint élek, és aszerint is fogok. Azt hiszem itt az ideje kicsit visszatérni a meg nem valósult álmaim és céljaim eszmefuttatásából, mert már néha én is összekuszálódok a saját hülyeségeimben. Mindig is próbáltam változtatni, mindig is erősebb és töretlenebb akartam lenni. Már annyiszor gázoltak át rajtam, kihasználva a naivitásom és a jóindulatomat. De nem megy, nem tudok változtatni, legalábbis jelenleg képtelen vagyok kitörni ebből a kis burokból ami néha már annyira szoros, hogy megfojt. Ezt is a jó szívemnek köszönhetem, de talán ez a legjobb tulajdonságom és a legnagyobb átkom is. Néha csak nézem az embereket és azon gondolkozok, hogy mi szülte bennük ezt a megannyi rosszindulatot. Nap mint nap gyilkosságok, erőszak, vér.. Borzalmas. Bár lehet, hogy én vagyok csak ilyen elfogult, és én törekszem ennyire a jóra. Buta dolog lenne? Minden bizonnyal az, de ha nem is buta, akkor minimum reménytelen. Én mindig is olyan voltam, hogy szerettem és a mai napig is szeretek másokon segíteni. Valamilyen szinten ez erőt ad nekem és talán egy kis megnyugvást is. Bár azt muszáj hozzátennem, hogy sosem viszonozta ezt senki. De már hozzászoktam. Elég hamar megtudok szeretni valakit, talán ez is a naivitásomból ered. De egyszerűen olyan fantasztikus érzés szeretni valakit, viszont szeretve lenni meg főképp. Van az a szerelem ami túlmutat mindenen, amibe beleborzongsz, amikor vágysz, szinte már epekedsz azután, hogy megérintsen, mindent felülíró érzés. Kicsit kitérve a külsőmre, mit is mondhatnék? Hosszú szőke göndör fürtök keretezik az arcomat amelyet általában kiengedve, szabadon hordok. Kékeszöld biztonságot sugalló szemeim ékeskednek az arcomon. Talán pont az íriszeim azok amiket a legjobban szeretek magamon. Ami az alkatomat illeti, egy szóval jellemezhetném: nőies. De hé, elég ha rám nézel!
A víziók zord éjén Láttam tűnt boldogságom; Szívem megtört, mert élet és fény Nem volt - csak éber álom.
Magassarkúim kopogása zengte be a sötét kis sétáló utcát. Hideg volt. Szinte mindenegyes lélegzetvételemet láttam magam előtt. Próbáltam elmenekülni a gondolataim elől. Lehet semmi értelme sincs kutatni utána, lehet, hogy pont azért ment el egy árva szó nélkül mert nem akar látni többet. Az a pár óra amit egymás társaságában töltöttünk mély nyomot hagyott bennem. Ő olyan másnak tűnt. Különlegesnek. Tudom furcsa ezt így elsőre kijelenteni, de valahogy érzem és tudom, hogy Ő más. Még a friss éjszakai levegő sem volt elég ahhoz, hogy kitisztítsa a fejemet. Olyan gyorsan történt minden, és pont olyan gyorsan szakadt vége ennek az egésznek mint ahogyan kezdődött. Hosszú, már-már végtelenségnek tűnő órák teltek el mire végre hazataláltam. Lassan nyitottam ki az ajtót, mintha csak arra vártam volna, hogy ott lesz az ajtó mögött és bocsánatot kér amiért csak úgy köddé vált, de csalódnom kellett. Tátongó üresség fogadott. Csak én és a magány. Szinte már kínzó lassúsággal jártam végig a rövidke folyosót ami a hálószobámba vezetett. Beérve körbejártam az egész helyiséget minden egyes tárgyon végighúzva a kezemet. Apró és halovány emlékképek ugrottak be, nem is olyan régről, pontosabban egy pár héttel ez előttről. Tehetetlennek éreztem magam. Olyan volt mintha tűt keresnék a szénakazalban. Egy keserves sóhaj bukott ki belőlem miközben háttal az ágyra dőltem és a kezembe vettem az egyik párnát és mélyet szippantottam az illatából. Igen, legalább ezt itt hagyta nekem. Egy darabig csak a plafont bámultam és gondolkodtam, gondolkodtam azon, hogy mit teszek ezután. Fogalmam sincs meddig agyalhattam, de a szemeim lassan leragadtak és úrrá lett rajtam a sötétség, ezt követően pedig valami teljesen más:
„Csak sétáltunk egymás mellett és kíváncsian ámuldozva hallgattam amit magáról mesél, néha-néha a szavába vágva valami frappáns hozzáfűzni valóval törtem meg a mondanivalóját. Észre sem vettem és gyakorlatilag már a házam előtt álltunk. Ilyen gyorsan? Szinte fel sem tűnt. - Hát akkor..aludj jól. – mondta egy halovány félmosollyal az arcán amivel szinte megbabonázott. Nem akartam, hogy elmenjen. Azt akartam, hogy itt maradjon velem. A másodperc törtrésze alatt reagáltam és indultam el utána, majd ragadtam meg a zakója egy kis részét, ezzel is jelezve azt, hogy szeretném ha maradna. Nem visszakozott. Egy őszintének tűnő mosollyal fordult felém, majd udvariasan maga elé engedve indultunk el befelé a lakásba. Varázslatos volt minden. Olyan hihetetlen. Az események egymás után következtek, mintha csak egy álomban lennék. Ismerős volt ez a helyzet. Afféle déjà vu érzés kerített hatalmába…
Pár órával később
Jó volt abban a tudatban elaludni, hogy végre van valaki mellettem, és repestem az örömtől, hogy pont Ő az a valaki. Felé fordultam és egy darabig figyeltem Őt, majd lassan álomba szenderültem. Reggel a nap beszűrődő sugarai bántották a szemeimet, de mégis egy halovány mosolyra húzódtak az ajkaim. Lassan nyitottam ki a szemeimet, de a látvány kissé váratlanul ért. Jobban mondva az amit nem láttam. Eltűnt. Azonnal kipattantam az ágyból és lassan végigszaladva a lakáson próbáltam rábukkanni remélve, hogy nem ment el. -Kieren.. –szólongattam bágyadt, de ugyanakkor reménnyel teli hangon, újra és újra, de Ő nem felelt. Tudtam, hogy itt hagyott. Szinte égetett a gondolat, hogy egy szót se szólt mielőtt elment, és csak ürességet hagyott maga után. „
Hirtelen felriadtam és másodpercnyi gyorsasággal ültem fel az ágyon. - Ez csak egy álom volt. Csak egy álom. – suttogtam miközben csalódottan a hajamba túrtam. Most már biztos vagyok benne, hogy meg kell találnom. Muszáj. Képes vagyok rá!